Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csipka Szilvia
2012. augusztus 13.

Olimpia női szemmel (2–3. nap) – Vezetünk!

Korábban említettem, hogy rendkívül jól szervezett az olimpia azzal a kis kiegészítéssel, hogy olyan franciás… Első nap jó korán beültem a vugraphba, (mert látogatóként semmilyen formában nem lehet bemenni a terembe), még csak szervezték a közvetítést. Asztal, székek, mikrofonok a helyükön, szállingóznak a kommentátorok, majd berobog egy „fontos ember”, és közli, ez az asztal itt, a színpad elején nem maradhat, tűzvédelmi előírások miatt. Mindenki néz körbe tanácstalanul, akkor most hová tegyük?
Csipka Szilvia
2012. augusztus 12.

Olimpia női szemmel (1. nap) – Kettőből kettő

Mindig jó részt venni bridzs Eb-n vagy bridzsolimpián, de kívülállóként fájdalmas úgy nézni az eseményeket, hogy csak egy magyar csapat küzd, hiszen sem a nyílt, s ami nekem a fájóbb, a női kategóriában sem vagyunk jelen… Kis jóvátétel lenne, ha a szeniorok valami meglepetéssel kápráztatnának el minket – az első napon hozott két győzelem mindenesetre jó alap ehhez.  
Vikor Dániel
2012. augusztus 8.

Tempó, tempó, tempó...

A tempó a bridzs egyik legizgalmasabb és legérzékenyebb területe. Egy villámpároson történt a következő eset. Ha az ellenjáték elvéti a tempót, csak három ütéshez jut a major gémben, ha viszont eltalálja..  
Csepeli Miklós
2012. július 24.

Lightner-kontra

A Theodore Lightnerről elnevezett hívásirányító kontra az indítókijátszót szokatlan kártya kihívására sarkallja, abban a reményben, hogy ez az egyetlen buktatási esély. A fegyver veszélyes, időnként visszafele is elsül. A partnernek észnél kell lennie, mert nem mindig egyértelmű, hogy mit is szeretne a kontrázó. Kérheti az asztal első vagy második színében az indulást, de tilthatja az ellenvonal által licitált színekben való támadást is. Ha a lightnerező korábban kontrázott egy mesterséges színt vagy egy kulcslicitet, a felvétel kontrája már más színű lapot szeretne látni az asztalon.
 
 
 

Linczmayer Lajos
2012. július 18.

Feladvány (VIII.) – Értékelés, eredményhirdetés

Nehéz rejtvénnyel ér véget Linczmayer Lajos hétrészes feladványsorozata. Értékelés után eredményhirdetés; igen szoros küzdelemben dőlt el a győzelem és a helyezések sorsa.    
Linczmayer Lajos
2012. július 4.

Feladvány (VII.) – Az utolsó kör jön

Az utolsó feladvány következik. Igen szoros az állás, négyen is egymás sarkában elöl, megjósolhatatlan, kik viszik el az első három helyezettnek felajánlott díjakat. De előbb nézzük az előző feladvány megfejtését és értékelését.      
Kuttner György
2012. június 29.

A bridzs barátai – Klubcsapatverseny

Budapest lassan a bridzsklubok városa lesz. Számuk folyamatosan növekszik, a fővárosban és környékén a harminchoz közelít. Egyes játszóhelyeken a szokásos villámpárosok mezőnye gyakran nagyobb a hivatalos versenyekéinél. Így aztán nem lehetett csodálkozni a rendező visszafogottságán az első klubcsapatverseny meghirdetésekor: félt, hogy nem tud helyet adni a nagyszámú jelentkezőnek.
Linczmayer Lajos
2012. június 21.

Feladvány (VI.) – Értékelés és új feladat

Az Európa-bajnokságon szereplő válogatottunknak szurkolás után most már újra magára a játékra, illetve a saját játékunk fejlesztésére fókuszálhatunk. Itt az előző feladvány megoldása és értékelése, valamint az új gondolkodnivaló.  
Kuttner György
2012. június 21.

Vb 1937, Budapest (VI. 20.) – Culbertson jött, játszott és…?

Amikor a nemzetközi bridzsszövetség elhatározta, hogy az idei versenyt világbajnoksággá szélesíti és Culbertson részvételével Pesten rendezi, a mi örökké kétkedő közönségünk ezt a hírt nem hitte el. Most, hogy a nagy bridzsháború lassan befejeződik, hadd mondjuk el, milyen fogadásokat kötöttek Pesten: 1.      Culbertson nem létezik, és könyveit Pesten írják (odds 4:1) 2.      Nem jön Pestre (odds 4:1) 3.      Ha jön, se játszik (odds 3:1) 4.      Gyenge bridzsező (odds 2:1) 5.      Legfeljebb hat nemzet indul (odds 1,5:1) 6.      Nálunk senkit sem érdekel az egész (odds 1,4:1)
Kuttner György
2012. június 20.

Vb 1937, Budapest (VI. 19.) – Magyar győzelmek

Tegnap lapunk zárta után a nyílt párosversenyben végre magyar győzelem született a Vigadóban. A tény, hogy a döntőbe jutott párok csaknem fele magyar, már optimizmusra adott okot. Az első helyen végzett Kovács László–Pór Andor és a második dr. Kótzián Imre–Tóth Kálmán párok azonban mind fiatalok. Kovács László már régóta szerepel bridzsversenyeken kitűnő eredményekkel. Pór Andor pedig az 1936-os év nagy felfedezettje, páratlan tehetségéhez abszolút nyugodt idegrendszer járul. A második helyre befutott pár a BEAC oszlopa. Szorgalmas előkészítő tréningekkel és egyenletes kitűnő játékkal érték el a kiváló helyezést. Örvendetes, hogy van utánpótlás!